A lekvár kommandó leszerelve

Fiatal felnőttkorom óta rajongok a pálinkáért. Persze a jó pálinkáért, ami tiszta gyümölcs és nincs elrontva semmilyen sallanggal. Nincs benn rohadt gyümölcs és cukor is csak minimális, pont annyi amennyi a gyümölcs erjedését segíti, és amennyi azért szükséges, mert adott évben nem volt elég magas a napfényes órák száma, ezáltal valamennyivel kevesebb a gyümölcscukor tartalma.

Szóval elég régóta vadászom és ízlelem a pálinkát, és habár rendkívül finomnak tartom a szedres, meg ribizlis pálinkákat, még is inkább úgy vagyok vele, hogy a kedvencem a barack, amely nem csak karakteres íz világának köszönheti szeretetemet, hanem ha igazán finom, akkor selymes lágyságának is. Ha ráadásul tölgyfahordóban van érlelve, akkor pedig egyenesen az istenek nedűjének tartom. Nem hinném magamról, hogy alkoholista vagyok, de úgy vélem, hogy ha már egy négyütemű robbanómotornak is kell időnként a működéshez a motorolaj akkor nekem is kell a megfelelő baktériumöléshez a kulturált módon és abszolút felelősség teljesen mértékletesen fogyasztott pálinka.

Apropó motorok. Imádok motorozni kisgyerekkorom óta, hiszen nagyapámnak volt egy régi Simsonja, amit gyakran hajtottam én is. Szeretem, ahogy a menetszél az arcomba vég, és ahogyan süvítek át az úton. Mondhatni a pálink mellett a másik szenvedélyem ez a sportág. Kicsit veszélyes élet a kettőt összekapcsolni, de majdnem kijelenthetjük, hogy a veszély a második nevem. Szóval igazából a pálinkába gyümölcsöt is két keréken szedném, ha tehetném, de erre nincs lehetőség sajnos. Egyet viszont megtanultam, hogy soha ne üljek úgy motorra, hogy előtte iszom, egyrészt mert elképesztően nagy baleset lehet belőle, másrészt mert felelős vagyok magam és mások életérért, miközben az országutat járom!

Na, most egyik évben történt, hogy a telkünkön éppen eljött volna a betakarítás ideje, amikor a barátaim átjönnek, és jó hangulatban összeszedjük a gyümölcsöt, amiből később pálinka lesz, hogy majd jövőre is ugyanilyen jó hangulatot tudjunk teremteni. A bökkenő csak ott volt, hogy a feleségeink túl sok főzőműsort néztek, és úgy döntöttek, hogy idén gyümölcstermés legjavából bizony lekvár fog készülni, és a spájz polcát fogja nyomni. Természetesen én mélységesen felháborodtam az ötlet hallatán, mert hát ugye lekvárt rothadt gyümölcsből is lehet főzni, és nem azért locsoltam, permeteztem és trágyáztam egész nyáron, hogy utána kárba vesszen az értékes gyümölcs. Na, ezen nagyon berágtak a nők, és kikérték maguknak, hogy ők legalább egészséges életmódot folytatnak, nem vedelnek, és hogy semmi szükség nincs arra kb. húsz liter pálinkára, amennyi ekkora termésindexből várható. Én jeleztem, hogy itt akkor pálinkafőzés lesz, ha kék kismalacok potyognak az égből. Itt alakult meg az első alföldi lekvár kommandó, hiszen erre az asszonyok elkezdték önkényesen begyűjteni a termést. Természetesen már mi is idegesek lettünk, hiszen ez azt jelentette volna, hogy jövő évre nem lesz mit inni, savanyú uborkából meg nem nagy élmény pálinkát készíteni. Végül nehéz döntésre adtuk a fejünket, mert kitaláltuk miként lehet kompromisszumot teremteni az ügyben. Megegyeztünk, hogy a termést fele-fele arányban osztjuk pálinka és lekvár alapba, és akkor mindenkinek egy kicsit igaza lesz. Természetesen mi férfiak ezt nem hagyhattuk, hiszen pálinka márpedig kell. Azt találtuk ki, hogy a már lemért mennyiségből valaki mindig kilopott egy kicsit, és gyorsan eldugta, hogy abból is pálinka lehessen. Így történt, hogy azon a szép őszi reggelen, ugyan sikerült eltenni vagy 200 kiló cefrét, még is majdnem kint kellett aludjak az udvaron, hiszen a 200 kiló cefre mellé, mindösszesen 75 kg-nyi lekvár tárult. Bár én nem értem, hogy miért nincs olyan törvény, amely szabályozhatja a lekvár főzést. Ha már a pálinkafőzésre komoly törvényi előírások vonatkoznak, akkor igazán lehetne valami hasonló lekvár ügyben is, hiszen így eléggé kiegyenlítetlen a verseny.