Motoros kesztyű és pálinkafőzés

Édesapámék rendszeres hódolói a pálinkának. Ők az a típusú emberek, akik nem csak inni, de előállítani is nagyon szeretik. Ez ilyenkor mindig néhány napos kikapcsolódást jelent számukra, nyugtuk van a munkahelyüktől, családjuktól, és tényleg csak azokkal lehetnek, akiket mindig el tudnak viselni és mindig is szeretni fognak: önmaguk, a barátok, na meg persze a pálinka. Szerencsére mindegyiküknek olyan jó feleség jutott, hogy nem teszik ezt szóvá, nem piszkálják őket ezért, és főleg nem hánytorgatják fel nekik később ezeket az alkalmakat. Aztán hosszas gondolkodás után rájöttem, hogy valószínűleg azért, mert örülnek, hogy ilyenkor nekik is nyugtuk van tőlük. Kivéve persze az anyámnak, mert hát a mi házunknál van a pálinkafőző műhely. De már anyám is kitalálta a megfelelő módszert: ilyenkor elmegy pár napra a barátnőivel pihenni.

Legutóbb nem ért rá egyik barátnője sem, így egy gyerekkori barátját hívta fel, hogy csináljanak már valami értelmeset magukkal a hétvégén. A pasas lelkes volt, mert már általános iskola óta jóbarátok anyuval, csak ritkán van alkalmuk találkozni, mert a munkája miatt rengeteget tartózkodik külföldön. Most épp szerencséje volt anyámnak és a barátjának, Pistinek is, mert mind a ketten szabadok voltak, így megbeszélték, hogy lemotoroznak az egyik vidéki gyógyfürdőben, és ott töltik a hétvégét, úgy, hogy mindegyik otthon hagyhatja a párját. Apunak sem volt ellenvetése, sőt Pisti feleségének sem, így lassan harminc év után már szerencsére nincsenek féltékenységi melodrámák, ha egy férfi é nő közti baráti kapcsolat ápolásáról van szó. Legalább is azt hinné az ember. Ugyanis egy nagyon aranyos kis félreértésnek lehettünk szemtanúi.

Amikor anyám hazaért, a pincében még mindig folyt a pálinkafőzés. Apunak is van egy Pisti nevű barátja, aki szintén motorral érkezett a helyszínre, és mivel bőrnadrágban és motoros kesztyűben nem a legjobb ötlet pálinkát főzni,  így vitt magával váltóruhát, a motoros kesztyűjét és nadrágját pedig hanyag eleganciával az ebédlőben egy szék támlájára vetette. Édesanyám rettenetesen fáradtan ért haza, és csak ledobta a táskáját a mellé a szék mellé, ahol eddig Pisti dolgai voltak, leverve azokat a táskára, de mit sem foglalkozott ezzel, csak bedőlt az ágyba és elaludt. Édesapám nem sokkal később bement a házba, hogy köszönjön a kedves kis nejének, akit már három napja nem látott, de közben kiderült, hogy valószínűleg a házat sem látta belülről három napja, sőt, valószínűleg semmit nem látott már napok óta, annyira jó volt lent a buli a pálinkafőzdében. Ahogy áthaladt az ebédlőn, meglátta anyám táskáját és a rá dobott férfi bőrnadrágot és motoros kesztyűt. Hirtelen eszébe sem jutott, hogy az az ő barátjáé is lehet, elöntötte az agyát a köd, és berontott a hálószobájukba. Nem is érdekelte, hogy anyu egyedül van a szobában, egyből féltékenységi rohamának adott színteret. Anyu arra ébredt, hogy kissé összefüggéstelenül beszél az öreg, és tulajdonképpen tényleg nem érti, hogy mi a baja, így az éjszaka kellős közepén. Édesapám meg közben nem értette, hogy miért pont az ő házában kell ennek megtörténnie, mert hogy anyám barátjának a motoros kesztyűjére és nadrágjára asszociált, miközben az ő barátjának a holmijait látta anyu táskájára esve, és azt hitte, hogy anyám éppen megcsalja a gyerekkori legjobb barátjával, Szegény anyámnak beletelt vagy negyed órába mire sikerült lecsillapítani a kedélyeket.

Másnap apám nagyon rosszul érezte magát, nem győzött bocsánatot kérni, meg öcsémmel majdnem megfulladtunk a nevetéstől. Az, hogy ekkora galibát okozzon egy motoros kesztyű, szinte teljességgel kizárt. Kivéve persze, ha a mi családunkról van szó, mert akkor nagyon is lehetséges.