VHS digitalizálás és a pálinka

Édesapámék jó néhány évvel ezelőtt gondoltak egy merészet, és vettek egy pálinkafőzőt. Kialakítottak hozzá egy komplett kis klubhelységet a garázsunk mellett, és most már haverokkal az a szórakozásuk, hogy hatalmas mennyiségben gyümölcsfákat ültettek, szüretelnek, majd a termést kiegészítik még máshonnan vásárolt gyümölcsökkel is, és amíg a feleségek télire befőttet meg lekvárt tesznek el, addig a fiúk pálinkát.

Hatalmas buli szokott lenni, néha még szabadságot is vesznek ki, ha úgy érik be a cefre, hogy nem várhatnak a főzéssel hétvégéig. Kezdetben még nem ment nekik valami fényesen ez a pálinkafőzés, de egyre inkább a szakértőjévé váltak, és mostanra már olyan minőségű italt tudnak előállítani, hogy az valami egészen fantasztikus. Még azoknak is ízlik, akik egyébként nem szeretik a pálinkát. Apu szerint a valódi, hazai gyümölcsben van a titok, meg abban, hogy nem szabad hinni a tévhiteknek, ezért hogy ha már rohadt a gyümölcs, akkor azt semmiképpen sem lehet a cefrébe tenni, mert attól lesz olyan kellemetlen, maró utóíze. Nem tudom biztosan, hogy tényleg ebben rejlik-e a titok, de az biztos, hogy a végeredményben soha sem kell csalódni.

Már csak az megér egy misét, ahogy főzik. Nagyon vegyes a társaság, de többnyire, gyerekkori barátok, meg az időközben jó fej munkatársakkal kiegészült brigádról van szó. Van köztük néhány informatikus, teniszedző, asztalos, sőt, még egy VHS digitalizálással foglalkozó fazon is. Utóbbit eléggé érdekesnek tartom, mert egyébként el nem tudnám képzelni, hogy erre ma még van igény. Mondjuk néha az is szöget üt a fejembe, hogy ez csak vicc, és valójában más dolgokat is csinál mellette, amiből megél. A többiek csak Tanár úrnak hívják, mert hogy régen gimnáziumban tanított, de aztán lehet, hogy még ma is ott van. Bevallom őszintén, én maximum 5 percig bírom őket elviselni ilyenkor, mert olyanok, mint a gyerekek, sokan vannak, nagyon hangosak, és egy kicsit idegesítőek is, amikor jó értelemben ugyan, de megbolondulnak. Körülbelül 5-6 éve beszéltem utoljára Tanár úrral, de akkor is általában csak felületes témákról, viszont akkor kicsit faggattam erről a VHS digitalizálásos történetről, mert nagyon nehezen tudtam elhinni, hogy tényleg van olyan ember, aki a tanári pályát lecseréli egy ilyen kiszámíthatatlan és múlandó dologra.

Legutóbbi ilyen főzőcskézésük állítólag igencsak mókásra sikeredett. Senki nem volt itthon azon a hétvégén, így apuéké volt az egész ház. Anyám ért haza először a hétvégi pihenőjéről, és nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen. A fiúk ugyanis annyira jól mulattak, hogy teljesen magukon kívüli állapotba kerültek. Állítólag, sokkal nagyobb kuplerájjal várták anyámat, mint öcsémmel mi bármikor máskor, amikor házibulit rendeztünk. Nagyon vicces lehetett, amikor az a sok középkorú családapa jobbra-balra borulva, az előző egész főzet elfogyasztása után megpihent a disznóólra hajazó, máskor olyan kis békés családi házunkban. De azért egy kicsit örültem annak, hogy nem én értem haza, és nem nekem kellett eltakarítani a romokat.

Azóta valahogy már nekem sincs kedvem házibulit csinálni. Így legalább nem én csináltam itthon az utolsó nagy butaságot. Nektek volt már hasonló élményetek?